Szia!

Rozner-Sümegi Rita vagyok szabadúszó illusztrátor. Alkalmanként animációkkal is foglalkozom, de leginkább az illusztrálás tölti ki az időm nagy részét.

Egészen aprócska voltam amikor elkezdtem ismerkedni a rajzolással. Ahogy telt az idő a zsírkrétát felváltotta a ceruza, művészeti suli(k)ba vezetett az utam, majd jött is az első munkahelyem ahol majdnem 5 évet töltöttem. Itt szinte mindenbe belekóstolhattam, az illusztrálásba, az animálásba(oktató videók gyerekeknek), tervezőgrafikai projektekbe például arculatkészítésbe(az a megtiszteltetés ért, hogy a szarvasi Tessedik Sámuel múzeum teljes arculatát én készíthettem el, és több interaktív játékhoz is rajzolhattam).
2020 Novemberében pedig fejest ugrottam a szabadúszásba, szerettem volna jobban egy területre koncentrálni. Azóta terveztem csomagolást a Sárréti Chilifarmnak, illusztráltam oktató jellegű kártyákat gyerekeknek a Hazai Hősök projekten belül, rengeteg egyedi megrendelést is készítettem, de a képek magukért beszélnek, amiket kitehettem azok átlapozhatók a portfólióm menüpontban. 
Nagyon sokminden érdekel és imádok újat tanulni, új vizekre evezni, így a rajzaim témája elég változatos, szeretem megörökíteni a természetet, érdekel minden ami mágiával kapcsolatos, de a mindennapok vicces helyzetei is sokszor megihletnek. 

A digitális rajzolás mellett szeretem bekoszolni a kezeimet is, linót metszek, egyedi grafikákat rajzolok, pólót/pulcsit/cipőt festek, ... ez elég változó, mikor mihez van kedvem, a lényeg, hogy alkothassak, ilyen jellegű munkákat is örömmel vállalok.
Miben tudok a segítségedre lenni?
Illusztrálással kapcsolatban bármivel keress bizalommal, de nézzünk néhány példát: 
- Csomagolástervezés
- Játékok illusztrálása - Fizikai és digitális játékok
- Könyv illusztrálás
- Egyedi illusztráció - akár ajándékba, akár saját részre
- Egyedi kézzel metszett nyomdák, köszönőkártyák, képeslapok, matricák, póló grafika a vállalkozásodhoz illő illusztrációkkal
- Egyedi ajándéktárgyak illusztrálása - bögre, póló, keretezett képek, vászontáska
- Arculat készítése - főként illusztráció központú
- Esküvői arculat(meghívók, ültelőkártyák, menü...stb.)
- És még széles a paletta, bátran keress fel ha ezektől eltérő kérésed lenne, beszéljünk róla.


Ha szimpatikusnak találtad a munkáim és szívesen dolgoznál velem, írj nekem a ritasmgi@gmail.com-ra, vagy küldj üzenetet a lenti kapcsolat formon keresztül. 
​​​​​​​
Küldés
Thank you!
Back to Top